Hogyan készül a szemes főtt kukorica? Kipróbáltam Már05

Hogyan készül a szemes főtt kukorica? Kipróbáltam...

Nemrég szerkesztettem egy remek farsangos anyagot Alsósófalváról, és miközben mindenfélét olvastam az erdélyi szokásokról, eszembe jutott saját gyerekkorom vargyasi farsangja. Lévén, hogy nem vagyunk katolikusok, nálunk böjt sem volt igazán, és farsangtemetés még kevésbé. A törö(k)búza estekre viszont határozottan emlékszem, és amilyen kívánós vagyok, természetesen azonnal megkívántam. Az első ötletem az volt, hogy majd a piacos néniknél biztosan kapok szemes főtt kukoricát, de nem volt. Ellenben kaptam 1 kilós kiszerelésben, csőröl lefejtett kukoricát, ami szinte csak arra várt, hogy megfőzzem. Ezt mondom el nektek, hogy én hogyan főztem, a böjtben úgyis aktuális lesz, de ti is adhattok ötleteket, mert nem vagyok teljesen megelégedve a munkámmal. A főtt szemes kukorica főzésről nagymamától két dologra emlékeztem. Egyrészt hamu kell hozzá, másrészt meg arra, hogy meg kell héjalni, aminek a jelentéséről elég kevés fogalmam volt, és nagyjából annyiban merült ki, hogy valami feketeségnek le kell válnia a kukoricaszemekről. És utólag úgy látom, hogy csak ezzel a tudatlan naivsággal érdemes belevágni az egészbe. Szerencsére még azelőtt rákerestem a receptre az interneten, hogy kiírtam volna a Facebookra: hamut keresek Kolozsváron (és néhányan elküldtek volna a kocsmákba kiüríteni a hamuzókat). Így az első nehézséget egyből kipipálhattam: kiderült ugyanis, hogy a hamu helyettesíthető szódabikarbonáttal (szódaporral). Végül is az a lényeg, hogy egy lúgos oldatban főzzük meg az előre beáztatott (a recept fél napot ír, de akár egyet is lehet hagyni) szemeket. Én eszerint a recept szerint dolgoztam, de megkaptam a klasszikusabbat is. (Mondjuk, az első főzésem után nem értem, hogyan ajánlhatták azt, hogy hajalás nélkül együk meg a kukoricát, mert úgy az egésznek semmi értelme.) A lúgos oldatban főzés viszonylag egyszerű. A forrásban lévő vízhez hozzáadtam egy evőkanál szódaport, ami látványosan habzott (érdemes jó nagy fazékba odatenni, és vigyázni, nehogy kifusson a víz), és tíz perc főzés után már bordóvörösre “színezte”...