„Nem áll túl jól az autó tükrén” – széttrolkodták az eMag 3000 eurós fenyőjét...

Szerepel az eMag kínálatában egy potom 13 449 lejért (majdnem 3000 euró) kapható, 9-10 méteres, valódi normandiai fenyőfa. Ilyen magassággal s pláne ilyen árban nyilván nem lakásba, családi fenyőnek szánják, hanem mallokba, terekre; ez szerepel még a leírásban is. coque de téléphone pas cher A felhasználóknak azonban megtetszett az ötlet, s olyan trollkodós értékeléscunamit szabadítottak a fenyőre, amilyeneket eddig még csak az Amazonon láttam. Íme néhány a legjobbak közül: Miután megvásároltam, idézést kaptam a norvég hatóságoktól. Úgy tűnik, a fenyő gyökereivel együtt leszakadt két falu is Norvégia keleti részéről, ezeket is megkaptam a csomagban. Ha tavaly már megvetted a Normandian Gold 8S-t, tudd meg, hogy nem ér semmit ez az upgrade. A Gold 9 csak kicsit nagyobb, a technika ugyanaz, mint az előző modell. Coque4personnalisée Emellett a fülhallgató-bemenet hiányzik, a csomag pedig nem tartalmazza a wireless fülhallgatókat. Ma, december 10-én megvettem hatot, körberaktam a tömbházat, és úgy érzem magam, mint Predealon. Január 10-én visszaküldöm, ez lesz a valaha volt legolcsóbb kirándulás a hegyekbe. Pénzhiány miatt sok karácsonyt töltöttem el úgy a családommal, hogy semmink nem volt. Évek óta ígértem a gyerekeimnek, hogy veszek egy fát, és íme, idén sikerült teljesítenem a legnagyobb kívánságukat. Az “első fenyő” programmal vettem meg. Azután rendeltem meg, hogy hiába kerestem egyéb autóillatosítót. Mindenképpen fenyő illatút akartam, és ahogy rábukkantam erre, meg is rendeltem. PRO: kellemes illat az autóban, a motor most karácsonyi énekek ritmusára berreg (…). Coque iPhone X personnalisée KONTRA: Nem áll túl jól a tükrön, megnyúlt az akasztója, s folyton hozzáér a sebességváltóhoz. Coque personnalisée pas cher El kellett adnom az autómat, a telefonomat, a számítógépemet és az összes bútort a házból, hogy ezt megvehessem. A fenyőt vízszintesen fogom elhelyezni, és azt hiszem, tökéletesen befér majd a három szobába. A feldíszítéshez az összes szomszédot áthívom segíteni, nyolc...

Rosszul lett a fenyő, elvitte a mentő Szatmáron ápr14

Rosszul lett a fenyő, elvitte a mentő Szatmáron...

Legalábbis az internetes népművészet szerint ezzel magyarázható a kedden közzétett felvétel, amelyen az látható, hogy egy mentőautóból kilóg egy jókora fenyő. A videót egy szatmárnémeti betegjogi aktivista készítette és posztolta felháborodottan a Facebookra. Coque4personnalisée A felvétel gyorsan elment virálba, Coque iPhone X personnalisée és már mém is készült róla: Az eredeti poszt alatt és a Szatmári tudakozó Facebook-csoportban is többen felvetették, hogy ez betegszállító, nem rohammentő, és azok között is vannak olyan autók, Coque Samsung personnalisée amelyeket nem is használnak már betegszállításra sem. Coque personnalisée pas cher Ugyanakkor a kórházakban is állítanak karácsonyfákat, miért is ne szállíthatták volna egy ilyen autóval a fát? A presasm.ro szatmárnémeti portál azonban úgy tudja, pont ezt az autót arra használták, hogy hetente háromszor dialízisre szállított betegeket Kolozsvárra. A megyei sürgősségi kórház menedzsere pedig azt mondta a portálnak, hogy felelősségre vonják...