Két történet egy plakátcirkusz margójára

Plakátjainak eltávolíttatása miatt cenzúrával vádolja a román hatóságokat az RMDSZ. Ezt Kovács Péter kampányfőnök néhány Facebook-bejegyzéssel is nyomatékosította.

“Szólásszabadságot akarunk, nem szekus cenzúrát. Helyi rendőrség, vagy milícia? Elvtársak, kérjük, engedélyezzék ezt a plakátot” – áll az egyik képen abban a gif-ben, amit Kovács Facebook-oldalára posztolt.

A Bukaresttel való szakítást illető képet pedig így módosította:

Amikor a polgármesteri hivatal rendőrsége egy ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy a plakátolóhelyek illegálisak, Kovács azt nyilatkozta, hogy politikai indíttatású volt a rendőrség ellenőrzése, hiszen, amíg nem kerültek ki az RMDSZ plakátjai, addig éveken keresztül zavartalanul működtek ezek a hirdetőfelületek. Hétfőn arról beszélt, hogy nevetséges az a feltételezés, hogy az RMDSZ plakátjai a szeparatizmust népszerűsítik.

——–

Történt ezelőtt négy évvel, egy másik parlamenti választáskor, úgy december környékén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kitett egy plakátot Kolozsvár határában. Ezt:

autonomia

Ennek a történetnek semmi köze nincs a napokban zajló plakátcirkuszhoz.

A Központi Választási Bizottság (BEC) RMDSZ-es tagja megszavazta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt szászfenesi autonómia üzenetű plakátja törvényellenes. Arra hivatkozott, hogy az autonómiáról, föderációról szóló kampány szembemegy az alkotmánnyal. A BEC RMDSZ-es tagja a Maszol.ro-nak akkor azt mondta: “ez az ügy nem arról szól, hogyan viszonyul az RMDSZ az autonómiához. A törvény betartása mellett szavaztam”.

Comments

comments