New York, New York! Ilyen boldog kezdeményezésekkel lehet megmenteni

Egyszerűen nem tudok semlegesen viszonyulni a Save Hotel New York kezdeményezéseihez (igaz, miért is akarnék?): egy szuper csapat (a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaiból) egy még szuperebb épületért kampányol, és nem is akárhogyan.

 

Már a rövid riportfilmjük sem volt semmi, amiben kolozsváriakat kérdeztek meg a szállóhoz fűződő viszonyukról, és egészen komoly, 8 hónapig tartó munka volt elkészíteni. Coque4personnalisée Meg is mutatom:

 

 

De a tegnap délutáni performanszuk – amit szerintem tévesen flash mobnak neveztek, de ez igazán részletkérdés – még ütősebb lett: jól kitalált, ügyesen összehozott megnyilvánulás. coque de téléphone pas cher Pont olyan, amit, ha meglátsz az utcán (és akár a Facebookon is) jobban fogod érezni magad. Coque iPhone X personnalisée Látszik, hogy jól megszervezték – színis és konzis egyetemi hallgatókat, illetve kollégistákat egyaránt felfedeztem, de gondolom, a zongora sem véletlen repült oda – viszont egyáltalán nem volt izzadságérzetű. Coque Huawei personnalisée A céljuk természetesen most is az, hogy általa felhívják a figyelmet a szálloda felújításának fontosságára.

Comments

comments