Itt van A Vers Mindenkié Erdélyben is!!! Fecus: Kezdet magamról (16+)

A Magyarországon dívó, nagy sikerű A Vers Mindenkié és Vers Nem Mindegy, Kinek sorozaton mi is felbuzdultunk. Azaz egyelőre még csak én, de a tervek szerint sorozat lesz a dologból: erdélyi dalszövegeket fogunk szavalni, egyrészt, mert vicces, másrészt, nem árt néha meggörbíteni azt a tükröt. Vagy egyáltalán, tükröt tartani nem árt.

arpis560

Az első ilyen videó már meg is született, a baróti fenegyerek, Fecus Kezdet magamról című alkotása ez. Nagy vihart megért mű, alkotóját eltanácsolták a középiskolából is miatta. Barót egyébként nem csak a Sanyika-féle kalóztévé, hanem a székely rapzene központja is, itt működik a legendás Double Beat csoport, köztük a kilenc(!) éves McLossz-al. Erdővidék, tinédzser maffia, garzonlét, kitörni vágyás, politikai üzenetek megfogalmazása, de tényleg, megéri rájuk keresni.

Nyilván nem vagyunk színészek, így az előadás esetleges. A néző ezt bocsássa meg, mint ahogy az előadók is bocsássanak meg, ha nem, írjanak már kevésbé kikezdhető dalszövegeket!

Comments

comments