“Sátánista vagyok”: nagyon elkúrta az ortodox egyház az áldozathibáztatással

Pe site-ul Adevărul, la link-ul de mai jos, am postat declarația mea politică de astăzi din ședința Camerei Deputaților:…

Posted by Remus Cernea on Thursday, 5 November 2015

“Megérdemelték a sátánista rockerek, hogy iszonyú kínok közt égjenek meg a Colectiv tűzpoklában. Inkább jártak volna templomba, mint kocsmába és koncertre. Isten büntetése volt a tragédia az ifjúság erkölcsi eltévelyedéséért” – talán a 21. században hihetetlennek tűnik, de egyesek szerint egyértelműen igen, vagy legalábbis van valami igazság ezekben az ízléstelen, kegyeletsértő és vérlázító kijelentésekben. Még súlyosabb, hogy nemcsak névtelen online kommentelők, vulgárkonzervatívok és “keresztény” nackó-fundamentalisták ragadtatták magukat ilyen és ehhez hasonló kommentekre, hanem közéleti szereplők nyilatkoztak hasonlókat, pl. Gigi Becali, Aurelian Pavelescu parasztpárti politikus, vagy Ozana Barabancea énekesnő.

A Gandulban közölt egyik olvasói levél pedig egy ortodox pópa által írt Facebook-bejegyzést idéz, amelyben ismét a sátáni zenéket hallgató, Colectivba járó fiatalok bűneiről esik szó, akik közt, hallatlan, bizonyára olyanok is voltak, akik nem részesültek a keresztség szentségében. Kétes hitelességű weboldalakon is azzal vádolják az ortodox egyház képviselőit, hogy azért nem siettek az áldozatokért gyertyát gyújtani, mert azok “az ördögöt dicsőítették, a halált ünnepelték és találták meg”.

Hogy valóban konkrétan megtiltotta-e a BOR vagy sem a pópáknak, hogy a klub előtt imádkozzanak, nem tudni, az viszont tény: rengetegen felháborodtak azon, hogy az ortodox egyház későn és rosszul reagálta le a történéseket. A Daniel pátriárka által vezetett BOR sután védekezve azzal magyarázta az ortodox papok jelenlétének hiányát a tragédia helyszínén, hogy az áldozatok családjai ezt nem kérték.

Végül a pátriárka megjelent a Colectiv-tűzesetben életét vesztett ötgyermekes anya temetésén, de azután sem fogta vissza magát, és azt találta nyilatkozni, “az egyház álláspontja az, hogy templomba kell járni, nem klubokba”. Az elhibázott reakciók sorát pedig egy végképp vérlázító nyilatkozata tetézte, amelyben egyenlőségjelet tesz a pszichológia, mágia, sátánizmus és varázslás fogalmai közé, hiszen szerinte mindegyik a társadalomra veszélyes jelenség.

Itt már nagyon kiborult a bili. Nem elég, hogy az adófizetők pénzéből több a templom, mint a kórház, és eurómilliárdokba kerül a grandomán őrület, a bukaresti Nemzeti Megváltás Katedrálisa befejezése – ezek a témák rendszeresen jelen voltak a Colectiv-tragédia óta szervezett tüntetéseken -, de hogy egy magát kereszténynek mondó egyház vezetői nemcsak szűklátókörű, hanem egyenesen kegyeletsértő módon viszonyulnak a tragédiához, és nyilatkozataikon érződik a látens vagy nyílt áldozathibáztatás, totál kihúzta a gyufát. Vírusként terjednek az olyan reakciók a neten, mint például egy édesanyáé, akinek gyereke rendszeresen jár klubokba és rockkoncertekre (“Hé, ti gyengeelméjűek, beismerem: sátánista anya vagyok”), egy pszichológus megsemmisítő válasza, a “preafericit” egyházi vezető fűtött luxusautóban, távol a tömegtől imádkozó gesztusát leleplező Voicu Mirela írása, illetve Lucian Mandruta újságíró ironikus pamfletje.

Végül Daniel pátriárka bocsánatot kért, és sietett pontosítani, hogy az egyház azokat is szereti, akik nem járnak templomba, de azt a hatalmas népszerűség- és presztízsveszteséget, amit az ortodox egyház az utóbbi héten elszenvedett, már nem igazán lehet hasonló gesztusokkal kompenzálni.

Cristi Hrubaru műsorvezető, zenész szintén nagyon keresetlen szavakkal üzen az áldozathibáztatóknak abban a videóban, amelyben többek közt bejelenti, november 6-án jótékonysági koncertet tartanak az áldozatokért.

Vége lenne lassan a nevetséges és hülye bigottság diadalának? Ott még nem tartunk, de a leghívőbb európai ország imázsa egyre inkább foszladozni látszik, s talán már nem vetnek hármaskeresztet az ortodoxok sem, ha az egyházuk viselt dolgairól kell nem túl megbocsátó hangnemben írt cikkeket olvasniuk. A “sátánisták” egyike-másika pedig talán nyílt, racionális, kulturált és lefegyverzően korrekt diskurzusokat indíthatna el a romániai közélet eddig hozzáférhetetlen, egyház-kontrollálta bugyraiban is.

Remus Cernea független parlamenti képviselő november 5-én Apocalyptica-pólóban tartott beszédet a parlamentben. Rocktörténeti kiselőadással kezdte. (Fiatal, hajas, fekete pólóban – beszéde alatt bizonyára összesúgtak a kivénhedt expárttitkárok és a zselézett hajú manelisták a padsorokban: “né, a sátánista!”.)

Tragedia din clubul Colectiv, muzica rock și schimbările de care România are nevoie – declarație politică în plenul…

Posted by Remus Cernea on Thursday, 5 November 2015

Felidézte, miért félt a diktatúra a rockzenétől: a szabadságvágytól, nonkonformizmustól és a hatalommal való szembenállástól tartott, joggal. 1989 után felvirágzott a rockzenei kultúra, viszont egyből kipécézte magának a bigott fundamentalizmus, sátánistáknak bélyegezve a rockereket. Ezek a múltba veszni látszó, középkori hangok most a legalkalmatlanabb pillanatban ismét felböfögik a régi vádakat. Szerencsére a társadalom morális tartásról tett tanúbizonyságot, a tragédia országszerte hatalmas érzelmeket és energiákat mozgósított, talán az utóbbi 25 évben a legintenzívebb ilyen energiákat – hangsúlyozta Cernea. Hogy ezt a tüntetéshullámot ne a nagy pártok monopolizálják, hanem esélye legyen beleszólni a közéletbe a függetleneknek és a kis, újonnan alakult pártoknak is, a társadalom tömeges felkerekedésére van szükség, amelyet szavazatukkal is ki kell fejezniük. Rockerek vagy sem, de ha demokraták, egyesüljenek és lépjenek a politika porondjára, ez az egyetlen valódi esély arra, hogy az utcákon érződő fantasztikus energia valódi cselekvéssé konvertálódjon – szögezte le.

A romániai “Facebook-generáció” elindította a “román telet”, fogalmazott valahol egy kommentelő. Lehet, van benne valami: egyre hangsúlyosabban egy szekulárisabb rendszerért vonulnak ki Románia-szerte a tüntetők. Lásd a #‎spitalenucatedrale hashtaget:

#spitalenucatedrale

Posted by Bârea Alindore Adrian on Friday, 30 October 2015

#spitalenucatedrale

Posted by Alex Avram-Rusu on Wednesday, 4 November 2015

Comments

comments