„Megbüntették” ex-kollégánkat a buszon, mert nem olvasott

Lecsaptak a kolozsvári ellenőrök Dunai László volt kollégánkra, aki csütörtökön, 14 óra körül a 6-os buszon utazott egészen naivan és gyanútlanul, egy könyvvel a kezében. Dunai amúgy jelenleg Budapesten él, csak a TIFF-re látogatott pár napra vissza.

„Kolozsváron nem voltam már elég rég, de láttam ezt az eseményt a Facebookon, amit a Youth Capital osztott meg, illetve szóltak a haverok is, hogy könyvvel ingyen lehet utazni. Nem tagadom, lehet, hogy nem olvastam el rendesen a szabályzatot, de nem is gondoltam, hogy olyan merev ez az egész, hogyha nem olvasom éppen a könyvet, akkor meg fognak büntetni” – tudtuk meg tőle.

olvasas560

Amikor a részletekről kérdeztük, elmesélte, hogy állva utazott a buszon – bár volt még ülőhely, de egy nagy utazótáska volt nála, ezért nem ült le – és a kezében volt a könyv, mert úgy gondolta, hogy úgysem lesz belőle baj. Ekkor lepték meg az ellenőrök. (A könyv egyébként Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége volt, amit amúgy tényleg olvas is, azt állítja, csak épp akkor nem a buszon.)

Megkérdeztük, hogy megpróbálta-e kimagyarázni a dolgot. Dunai erre elmesélte: „Azt mondtam, hogy „am carte”. Nem válaszolta rá, hogy „ai parte”. Azt mondta, hogy az volt a baj, hogy nem olvastam, különben számba se vett volna, de így most meg kell hogy büntessen.”

Csak a magyar személyijét adta oda az ellenőrnek, aki utána leszállította, és azt mondta, hogy intézkedik, és még odahív valakit, de bár telefonált, ez végül elmaradt. A magyar személyin pedig nem volt lakcím, így csak a nevét és a születési helyét tudta felírni. Így Dunai a büntetést végül nem volt hajlandó kifizetni.

„A személyes véleményem, hogyha egy külföldi diákkal történik meg mindez, aki nem érti a nyelvet és nem ismeri az itteni helyzetet, akkor ez egy kurva jó reklám lett volna az ifjúsági fővárosnak. Mindenhol ezzel reklámozzák 2015-ben a várost, és akkor egy ilyen csekélységen, hogy a kezedben van a könyv, rosszindulatúan, szándékoson piszkálódva megbüntetnek” – mondta.

Tegyük hozzá, hogy a másik ellenőr rendes próbált lenni, egyszer közbeszólt a védelmében, hogy mégiscsak volt nála egy könyv, de amikor az rászólt, akkor elhallgatott és hagyta, hogy a társa intézkedjen.

Kíváncsiak vagyunk, hogy más járt-e így, illetve mennyire merevek a szabályok? Ha tömeg van a buszon, és képtelenség olvasni, akkor olyankor mi a megoldás? És ha csak bambulunk a könyvbe, azt hogy ellenőrzik? Ki fognak majd kérdezni a könyv tartalmáról is?

Comments

comments