Nagyvárosi Dzsungel könyve Kolozsváron: bejön az egész családnak

dzsungelk1

A szeméthegyes és villanyoszlopos nagyvárosi környezetbe került a kolozsvári magyar színház legújabb előadása, a Dzsungel könyve : Balu egy nagypapásan jóságos villanyszerelő, Bagira pedig kiöregedett végzet asszonya, Sírkán csíkos öltönyös maffiózó, a farkasok kemény láncos rockerek, a majmok laza rapperek, Maugli pedig csak Maugli, aki keresi a maga közösségét, a helyét a világban.

Nem ma olvastam a Dzsungel könyvét, és amikor olvastam, akkor is egy rövidített, mesésített változatot, de emlékeim szerint leginkább Sírkán és Maugli párharcáról szól, amolyan klasszikus jó és rossz párharc, ez adja a sztorinak a feszültséget és a dinamikát, amiben, mint lenni szokott, az igazság diadalmaskodik. A kolozsváriak előadásában eltolódott erről a hangsúly, azon a dzsungelségen van a lényeg, amikor a gyerek/kamasz új környezetbe kerülve keresi önmagát, keresi a kötelékeit, ahová tartozhat. Ebből a szempontból Sírkán és Maugli küzdelme csak a keret, ami szerintem csökkenti a mesésségét, ami egy gyerekelőadás esetében minimum kérdéses.

Persze, hogyha figyelembe veszem azt, amit a beharangozó sajtótájékoztatót Puskás Zoltán, a rendező mondott, hogy legalább annyira szól a felnőtteknek, mint a gyerekeknek, akkor érthető ez a változtatás. És a terem megtelt gyerekekkel, volt ritmusos zene és látványos koreográfia, és tényleg azt lehet érezni, hogy így is működik a gyerekeknél. A felnőttek meg nyugodtan elmélkedhetnek a barátságról, az önzőségről, a toleranciáról és elfogadásról. És jó, hogy ez így megtörténhet.

A sötét tónusú jelmezek, amik egyértelműen egy felnőtt előadás kellékei és a lepusztult környezet – ami szinten abban tudok inkább elképzelni -, pedig csak ráerősítenek Maugli kitaszítottságára, hogy ebben semmi játékosság nincs, csak keménység, mocsok és fájdalom.

#hungariantheatre #thejunglebook #opening #tagyourself

Posted by Kolozsvári Állami Magyar Színház on 2015. május 28.

A kolozsvári színészek pedig mindent megtesznek azért, hogy továbbra is rajongjunk értük. Laczkó-Vass Róbert groteszken ható majomkirálya nagyon emlékezetes, de szerettem Kató Emőke csábos Bagiráját, Farkas Lóri esetlen Baluját és Balla Szabolcs tekergőző Káját is. Hogy Szűcs Ervin marcona, nyers, őserő Sírkánjáról ne is nagyon beszéljek, tényleg felvetődik a kérdés, hogy van olyan szerep, ami nem áll jól neki, mert én/mi egyre sem emlékszünk. Csutak Réka, Albert Csilla és Kántor Melinda dögkeselyűje az előadás egyik csúcsa, persze nekik a karakterük is rettenetesen hálás.

dzsungelk2

Az elején a kettős Maugli szereposztást nem nagyon értettem, és igazán nem is szerettem, de amilyen törékeny és csintalan volt Vatány Zsolt gyerek Mauglija, na olyan masszív, határozott és rátermett Marosán Csaba felnőttje. Elismerem, hogyha egy ember játszotta volna mindkettőt, azzal egyértelműen csorbul az előadás. És valószínűleg ezzel jól ki lehetett azt is bekkelni, hogy az adott színész ne pusztuljon bele a fáradtságba egy-egy előadás végére, mert Maugli az esetek nagy részében színen van, táncol, mozog és énekel. A kettő közötti elég éles váltás viszont zavart, a színészcsere egyértelműbb jelzése az előadás amúgy feszes ritmusába úgy érzem, jól fogott volna.

De ezen kívül a Dzsungel könyve nagyon egyben van, látszik, hogy mindent pontosan kitaláltak, hogy a gyerektől a felnőttig mindenki élvezhesse. Remélem sokáig.

Az egyetlen, amit igazán hiányoltam, az a nagy sláger, amit könnyen lehet dudorászni, amikor vége lett és kijöttél a nézőtérről, amilyen az Ózban (amit szintén Puskás Zoltán rendezett), a Messze, messze, messze, messze volt. De ezt igazán nem írhatom a kolozsvári alkotók számlájára.

Vadon istene, légy kegyes Úr ma! #junglebook #tonight #gettingthere #opening #musical #danceme #stageisonfire #PuskásZoltán #Pusi #hungariantheatre

Posted by Kolozsvári Állami Magyar Színház on 2015. május 27.

Comments

comments