A megalázás ötven árnyalata, avagy miért igazán szar a Fifty Shades of Grey

Február 13-án jön a mozikba a mamipornó tinipornó A szürke ötven árnyalata, aminek a marketingje már jócskán túlmutat a trailereken (amelyek közül az egyikben semmit se mutattak, csak a könyv eladási mutatóit szajkózták): gyorsan kikiáltották a Christian Greyt játszó, mérsékelten ismert Jamie Dornant a világ legszexisebb pasijának. Emellett a negatív reklám is folyik, Malajziában betiltották, egy szervezet pedig bojkottra szólít fel, hogy a mozijegy helyett inkább adják ezt a pénzt a családon belüli erőszak áldozatainak. Így minden hirtelen együtt áll ahhoz, hogy végre írjak én is valamit erről a lecsengett, majd most a filmmel felmelegített Fifty Shades-jelenségről.

Itt kell bevallanom két dolgot, amelyek közül nem tudom, melyik a súlyosabb: egyrészt a könyv 2011-es hype-jából szándékosan kimaradtam, úgy gondoltam, egyáltalán nem érdekel a téma – másrészt cserébe múlt hétvégén beleolvastam. Valószínűleg a film hatására jött el az a pillanat, amikor látni akartam, hogy tényleg olyan rossz-e – és tényleg. Viszont szerintem messze nem az a legnagyobb baj vele, hogy az erőszakot pozitív fényben tünteti fel, legalábbis nem úgy, mint páran leírták mind a könyv, mind a film elleni tiltakozásukban. (Nem fogom itt elmesélni az egész történetet, már nagyon sokan összefoglalták, például itt elolvasható.)

Az első kötetnek, magának A szürke ötven árnyalatának csak kb. az utolsó harmadába olvastam bele, ebben vannak mindenféle erőszakosabb jelenetek, de szerintem az “igazi” szado-mazohoz” nem is közelít – kivéve a végén, amikor szexre már nem is kerül sor, a szíjjal verés után Anastasia elmenekül (hogy aztán a második kötetben kemény öt nap elteltével ki is béküljenek). A kötözős szex, a korábbi “alárendeltek” tényénél viszont még durvább a történetben az, hogy Christian Grey a beteg vágyai ellenére maga a tökély, akinek 27 évesen rengeteg pénze, cége, hatalma van, emellett persze gyönyörű, sportos, helikoptert vezet, vitorlázik, siklórepül, és idővel még szerelemre is képes, te jó ég! Ehhez képest Anastasia Steele-nek kábé nincsenek tulajdonságai, nem ért semmihez, angol irodalmat tanul az egyetemen, de csak a leghíresebb regényeket ismeri. Néha kiderül, hogy erős – elmondja, de nem látjuk, meg hogy jó hatással van Greyre – attól függ, mit tekintünk annak, és lehet, még idővel lesz pár “erénye”, de a tökéletes Greyt nem hiszem, hogy valaha megközelíti. És azért baj ez, mert a fizikai kínzást vagy a nagyon egyértelmű lelki bántalmazást sokkal könnyebb elítélni, mint a széles körben még mindig elfogadott női kisebbrendűséget.

A második kötetben, A sötét ötven árnyalatában (Fifty Shades Darker) még súlyosabb részek vannak, amelynek már messze nem volt akkora sajtója, s talán pont ezért többet is sikerült elolvasni belőle. Ebben egyelőre (kb. a felében) nincs kínzós, kötözős szex, van azonban helyette erőszakos fogamzásgátlás, érzelmi dominancia és efféle finomságok, amelyekhez képest egy kis elfenekelés gyengédségnek tűnik. Anastasia ugyanis elfelejti szedni a fogamzásgátlót (amit persze Grey nyomására kezdett el eleve szedni, mert az “utálja” az óvszert), mire Grey megdorgálja feledékenységéért, és elintézi, hogy valami injekciót adjanak be neki. Anastasia meglebegtet egy nagyon halvány “de ez az én testem”-ellenkezést, amit azonnal megtör a felismerés Grey válaszára, miszerint “de az enyém is”. Igen, tényleg az övé, s akkor jöhet az a szuri meg a heppilievöraftör.

Az se semmi, hogy amikor Anastasia végre munkát kap, amit élvez is, Grey rögtön felvásárolja a céget ’cause he canhogy biztonságban tudhassa, de azért naponta párszor elmondja a nőnek, hogy igazából nem is kellene dolgoznia, nincs erre szükség, így folyton aggódnia kell érte, hogy valami baja esik, inkább ülne csak szépen otthon. No, ez ellen legalább még kalimpál Anastasia is, de ki tudja meddig, mert valahol tetszik is neki, hogy “így vigyáznak rá”.

Zárójelben említem még a könyvnek egy másik hatalmas bűnét, éspedig, hogy az írónőnek a szókincse pár száz szóra korlátozódik, kivéve, amikor beszúr egy-egy túlkomplikált, oda nem illő, feltehetően szinonimaszótárból kimazsolázott kifejezést. És még logikai buktatók és karakterhibák tömkelege van benne, nem is folytatom, angolul itt van egy zseniális, gifekkel teletűzdelt elemzés, nagyon jót szórakoztam rajta.

Szóval ha már felháborodni akarunk, kár a családon belüli erőszakra kiélezni, illetve a szado-mazo szexet megtenni ennek a jelképének. A megalázás és térdre kényszerítés túlmutat azon, hogy a pasinak (SPOILER!) úgy az igazán jó, ha olyan lányokat verhet és dughat, akik az erőszakos anyjára emlékeztetik. Ezzel valószínűleg sokkal kevesebb nő szembesül, mint ahányat csak úgy megvernek, meg akik kicsinek, értéktelennek és tehetségtelennek érzik magukat a nagy, ügyes, hatalmas és tehetséges pasik mellett.

Comments

comments