Enélkül nem is lett volna költészet napja!

A Fidesz debreceni kampányrendezvényén kiderült, ha nem szavaztál, megbocsáthatatlan bűnt követtél el.

És valamilyen oknál fogva ez a bűn feljogosítja az asszonyt, hogy mással hancúrozzon: mert nem szavaztál! És gyereked szembeköphet, de ez még mind semmi, azt is megérdemled, hogy bennégj a házadban, mintegy megelőlegezve ama pokolbéli lángot, amiben majd részed lesz, mert kihagytad a szavazást!

Kóczián Rudolf versét, nem is, KÖLTEMÉNYÉT, Dánielfy Zsolt, a debreceni Csokonai Színház színésze, debreceni önkormányzati képviselő (Fidesz), a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje adja elő, hihetetlen alakítást nyújtva, olyan beleéléssel, amilyet Latinovits óta nem látott itt versmondásnál a tisztelt publikum.

De ez még mind semmi, az igazi erény mégiscsak a szövegben van. A lírai alany igencsak dühös azokra, akik nem éltek alkotmányos kötelességükkel (sic!), ezért elmondja, mit érdemelnek (fent már említettük). Ramatyul érezzük magunkat, nem szavaztunk, és valaki elénk tartja a tükröt, s szomorú főbólintással látjuk be, hogy hát igen, szarháziak vagyunk, és mire a belső katarzisunk tetőzne, úgy tűnik, ebben a versbeszélő is partner lesz. Ugyanis frappáns poétikai alakzattal cseréli fel a valóság kronológiáját, és előlegezi meg a nagypénteket. A lírai alany rájön, hogy alapvetően Krisztus is megbocsátott, pedig egy kritikus pillanatban nem rá, hanem Barabásra szavaztak a választópolgárok, s akkor tulajdonképpen ezt ő is megtehetné.

Ekkor kezdünk reménykedni, s megígérjük magunkban, hogy hát igen, a halálos ágyunkból is rohanni fogunk szavazni, mert e kegyeleti gesztustól jobb emberek lettünk. De fenét, a költő megmutatja, hogy a poézis az erősebb hatalom ám a transzcendenciánál, közbenjárhat az érdekünkben ama Legfensőbbnél, de mégiscsak reális szociál-kulturális folyamatokat kell a középpontba helyezni. S hogy létezik kollektív bűn, a nemszavazás az, megérdemeljük, hogy kitaszíttassunk mi, az egészséges társadalom leprás lelkei. És akkor megjelenik Orbán Viktor.

(A Kubatov-hangfelvételt most hagyjuk ki. Köszönet az Egymillióan a sajtószabadságért csoportnak, hogy újragondoltatta a magyar költészet napját.)

Még egy annyi, hogy Kócziánt szívesebben láttuk volna a nemzet babérkoszorús költői között, mint Orbán János Dénest. De, hogy egy Kossuth-díjra sem méltatták páratlan valóságérzetét, poézis-technikai újításait, arra késztet, hogy petíciót indítsak az ügyben. És követelem, hogy a vers kerüljön be a tankönyvekbe is, hátha az eljövendő generációknak nem kell szembeköpve és felszarvazottan égniük a pokol grillsütőjén.

Comments

comments