A Presser-reklámot látnotok kell!

Az év vége – és azt hiszem, hogy péntektől már nyugodtan lehet így hívni ezt az időszakot -, nekem egy kicsit a reklámokról is szól. Főleg azért, mert már jó néhány éve számomra (is) a John Lewis brit áruházlánc november közepi, tematikus ünnepi reklámjának a megjelenése jelenti a karácsonyi szezon megalapozását, bár mostanában már nem tudnak olyan hatásos munkákat készíteni, mint amivel egykor hírnevet szereztek maguknak. És nem véletlenül említettem a John Lewis érzelmesre hangolt reklámfilmjeit, mert nekem az Unicum Presser Gáborral készített filmje ugyanezt az feel good érzést hozza, amitől mosolyra görbül a szám. Megmutatom, persze, hogy megmutatom, azért írom ezt az egész posztot, hogy hozzátok is eljusson!

Olyan pofonegyszerű, amilyet sokszor a legnehezebb megcsinálni. A lényege Presser Gábor generációkat összekötő slágere, a Neked írom a dalt, ami egyszerűen benne van a magyar kulturális minimumunkban, amit akkor is dudorászhatunk, ha soha nem hallgattunk LGT-t. Nem is tűnik igazán reklámnak, egészen az utolsó snittig, amikor feltűnik egy összetéveszthetetlen Unicumos üveg, ami generációkon keresztül jelenti ugyanazt azt élményt az embereknek. Akárcsak Presser.

FRISSÍTÉS: Közben az Unicumot gyártó Zwack sajtótájékoztatót tartott a reklámról. A 24.hu beszámolója szerint a reklámot Szász Attila rendezte, akit az erdélyi közönség talán a történelmi tárgyú mozi- és tévéfilmjeiről ismerhet. Ő rendezte például A berni követet, a Félvilágot, az Örök télt, illetve legutóbb az Apró meséket. Elmondása szerint az eredeti elképzelés szerint archív felvételekből rakták volna össze Presser Gábor életművét, és csak később vetette fel az ötletet, hogy ne Presser Gáborról, hanem a dalról szóljon a film, arról az összekovácsoló erőről, ami a dalból árad. A reklámfilm rövidebb változatát a mozikban és a tévében is fogják majd vetíteni.

Az eseményen természetesen részt vett Presser Gábor is, aki ha már ott volt, akkor a dal keletkezésének történetét is felidézte. “75 körül kezdtem ezt a dalt írogatni, amikor épp elég rossz periódusban voltunk, mert a ’74-es amerikai turnénk után Barta Tamás Amerikában maradt, akkor kezdődött a mi csesztetésünk. (…) Ezért a Lemezgyár zsűriző bizottságában tizenkétszer körbeszaglászták a dalokat, és akkor dühömben megfogadtam magamban, hogy arról fogok írni egy dalt, hogy nem neked csinálom ezt a dalt, seggfej, aki itt ülsz az íróasztalodnál. Aztán nem így sikerült, mert az ember soha nem azt csinálja meg, amire készül, hanem ami lesz belőle” – mesélte Presser.

A Youtube-on pedig már meg is érkezett a nap kommentje a reklámhoz: Gut, besser, Presser! Nem tudok nem egyetérteni.

Comments

comments