Száz esztendő hangarchívumát vitték térképre, de úgy, hogy elérzékenyültem tőle

Nagyapám különös dolgokon tudott elérzékenyülni, úgy is, hogy nem volt egy kifejezetten érzelgős ember, és én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben hasonlítok rá. Legalábbis nekem a könnybe lábadó szemű nagyapám jutott eszembe, amikor az éjszaka 2 óra magasságában, amikor már réges-régen aludnom kellett volna, elérzékenyültem azon, hogy egy soha nem ismert falumbeli szomszédomat hallom énekelni, aki még azelőtt meghalt, hogy én megszülettem volna, és akinek csak a feleségét és a fiát ismertem. Vannak furcsa dolgok.

 

 

Az történt, hogy az este rátaláltam az Index cikkére, amelyben az MTA BTK Zenetudományi Intézet hangarchívumának (állítólag 12 ezer órányi hangfelvétel) térképre vivéséről számoltak be. Természetesen az első dolgom volt megnézni, hogy Vargyason gyűjtöttek-e, és amikor már láttam, hogy igen, akkor szépen elkezdtem meghallgatni. A többit már tudjátok.

Soha nem voltam egy igazi népi alkat, nem jártam néptáncra, illetve nem keltem és feküdtem népdallal, de a több mint 50 éves, főleg népdal és népzene felvételek megnyugtattak, olyan igazi jó érzéssel töltöttek el. Csak ajánlani tudom, hogy kutakodjatok egy kicsit ti is a térképen.

Megjegyzés: Egyszer igazán érdemes lenne jobban elgondolkodnom (ha tudtok erről kutatást, akkor nyugodtan linkelhetitek hozzászólásban) a beszédhang és a személyiség kapcsolatán.

Comments

comments