Pénteki pirítós: népbutításból katedrálist

Pontosan emlékszem, hogy amikor kijött a South Park (amerikai animációs sorozat) 19 évada, akkor választották meg Trumpot elnöknek, a sorozat készítői pedig azt nyilatkozták, hogy ezek után nagyon nehéz dolguk lesz, mert a valóság sokkal szarkasztikusabb és szürreálisabb, mint a South Park világa, és ami eddig csak a sorozatban történhetett meg, az már hatványozottan megtörténik a valóságban is.

Az elmúlt két hétben így éreztem én is. Az egyik fejetlenség követte a másikat és azon agyaltam, hogy a cica rúgja meg, itt már minden saját magának a paródiája és hogy a Jóistenbe tudnám én ezt még inkább fokozni a pirítósban? Mert nem lehet mit mondani arra, hogy egy 300 méteres utcában 9 átjárót építenek. Komolyan, mit mondjon egy hírszerkesztő ilyenkor? Legszívesebben csak távoznék a pódiumról, olyan Florin Iordache módjára.

Vagy ott van a kormányátalakítás. Hihetetlen, hogy ebben az országban Dragnea emberei mindenhez értenek. Ha egyiket leváltják az egyik minisztérium éléről, akkor azt nyugodtan kinevezhetik egy másik élére, viszont ha oda nem nevezi ki az államfő, akkor kineveznék egy egészen másik minisztérium élére. Örülök, hogy Vasilescu ilyen mérhetetlenül nagy polihisztor és mindenhez ért, de ez talán túlzás.

Aztán ott van a másik sztori, hogy több mint egymillió köbméter faanyag tűnt el 5 év alatt a hazai nemzeti parkokból. A NEMZETI PARKOKBÓL! Nem a bükkösfüttyfalvi vagy málnabundási erdőkből, hanem a nemzeti parkokból. Érted? Onnan, ahonnan elméletileg még a fák friss hajtásait sem szabadna letördelni annyi fát kiloptak, hogy azzal 60.000 kamiont lehetne telepakolni és ha ezeket a kamionokat egymás után állítanánk, az a kamionsor Bukaresttől Nagylakig érne, és ezt nem én mondom, hanem Andrei Ciurcanu, az Agent Green civilszervezet munkatársa.

Azt azért elmondhatom, hogy a Romániában készült felmérések és statisztikák néha elszomorítanak, de néha azért egészen fel is dobják a napomat. Például, ha nem olvastad volna, akkor most mondom, hogy ez EU tagállamok között Romániában és Bulgáriában van a legtöbb kerti budi és ugyancsak ez az a két ország, ahol a legkevesebben halnak meg rákban. Hogy a kettőnek van-e köze egymáshoz, az már néhány olvasónkat is foglalkoztatta, de teljes bizonysággal ezt nem tudjuk még.

Apropó, statisztika. Tudtad, hogy a 2016-os választási győzelem óta a PSD-nek 3 miniszterelnöke és 70 minisztere volt? Miniszternek lenni manapság olyan, mint valami szerencsétlen mesefigurának lenni, aki csak elindul szerencsét próbálni és olyan feladatokat vállal el, amelyekhez egyáltalán nem ért. Itt csak az a baj, hogy elmarad a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Még akkor is, ha időközben sikerül valamiféle fele királyságot összekaparni.

A világ többi részén is történnek olyan dolgok, hogy megáll az ész. Indiában egy 13 éves gyerek pucolta a vécét az Unicef gyermeknapi rendezvényén. Persze felelősséget senki nem vállal, de hát ez egy ilyen világ. Mondjuk azért még lennének ilyen ötleteim bizonyos szervezetek, mozgalmak számára. Például a WWF elmehetne szemetelni az erdőbe, a #metoo mozgalom kiadhatna egy könyvet a 10 ezer legromantikusabb Harvey Weinstein idézettel, vagy mondjuk az ENSZ egy csomó katonával és gyilkos fegyverrel tarthatná fent a békét ott, ahol van már egy csomó katona és gyilkos fegyver… Ja, bocs.

Inkább térjünk is vissza hazai pályára. Johannis harca a kormánnyal az elmúlt két hétben is tovább folytatódott. Nem volt hajlandó kinevezni Toader jelöltéjt a DNA élére, sőt igazából Toader egyetlen jelöltjét sem volt hajlandó kinevezni sehova. Mutogatják egymásnak a fityiszt már hosszú idő óta, de hogy ebből a játékból ki jön mi majd győztesen, azt se a Jóisten, se az Alkotmánybíróság nem tudja még.

Toadernek meg nem elég, hogy Johannis-szal konfliktusa van, ráadásul Augustin Lazărral sem puszipajtások, és vele is küzdenie kell, meg az egész CSM-el is. Biztos bánja, hogy nincsenek zsidó felmenői, mert akkor csak egyszerűen leantiszemitázhatná Johannist, és az egyik problémája meg is lenne oldva.

Ismered a viccet, hogy miért járnak a rendőrök mindig párban? Hát, mert az egyik tud írni és a másik tud olvasni. Hahaha. Nem tudom mennyi igaz ebből, de az tuti, hogy a bukaresti rendőrakadémián doktoráltak jó nagy része mindkettőt tudhatja, mert mint kiderült, sokan szégyentelenül szétplagizálták a dolgozatukat. A plagizáláshoz pedig ez a két dolog elengedhetetlen. Biztos ellógták azt az órát, amelyiken a csalás, mint bűncselekmény című fejezetet vették a tankönyvből. Ejnye-bejnye.

Azért ne búsuljunk, történnek király dolgok is. Gyulafehérváron emlékművet emelnek a Facebooknak a centenárium alkalmából, hiszen ez az egyetlen, ami talán még összeköti az embereket ebben a országban. Szombaton tovább drukkolhatunk az USNK-nak a X-Faktor döntőjében, hajrá fiúk! És légyszi tanítsátok meg Byealex-et szöveget írni mert attól, hogy szakálla van és idősebb, még nem biztos, hogy jobb rap szöveget ír, mint ti. Sőt. Biztos, hogy nem ír jobb rapszöveget, mint ti.

Aztán „hála a Jóistennek” a hétvégén felszentelik a Nemzet Megváltásának Katedrálisát, ahol most speciális áldás jár a munkásoknak. Hip-hip hurrá! Mondjuk, lehet nagyobb fizetésnek jobban örülnének, de ezt nem az én tiszten megítélni. De lehet nem is ez a nagyobb baj.

Két dologról azért megvagyok győződve: Az egyik, hogy minden tűrésünkkel, elhallgatásunkkal, belenyugvásunkkal egy téglát mi is beleraktunk abba a „katedrálisba”, amiben élünk. És ha lesz még egy következő száz év, akkor az is hétszentség, hogy ezt tovább fogjuk építeni. A másik pedig az, hogy az Isten szerintem is sokkal jobban szereti a fát, a fát és a kis helyeket:

Comments

comments