Tényleg A Hétben írták le először magyarul, hogy globális felmelegedés?...

Az Arcanum Adatbázis Kiadó osztotta meg kedden, pedig az Index már szinte egy hónapja megírta, hogy A Hét című lap 1979. február 16-i számában írták le először magyarul azt, hogy globális felmelegedés. Mint az Index szerkesztője megjegyzi, ez volt az az év, amikor a világ tudósai összegezték a több évtizede gyűjtött adatokat, és rájöttek arra, amit addig csak sejtettek: az emberi tevékenység megváltoztatta a Föld légkörét. Az Arcanum adatbázisa csak előfizetés ellenében érhető el (innen is üzenem, hogy valaki megdobhatna egy előfizetéssel), így kikerestem nektek a Digitékán az említett cikket. A kifejezést a lapszám 10. oldalán találjuk, az Éghajlat 2000-ben címmel jelent meg egy kis dobozos cikk – elméletileg abban szerepelt először leírva a kifejezés, mintegy mellékesen, a Föld hőmérsékletével foglalkozó ismertetés mellett. Utóbbit egy V. J. monogramú szerző jegyzi, ami valószínűleg Veres József monogramja, aki a lap későbbi számaiban is foglalkozott a kérdéssel. A dobozos hírt is valószínűleg ő írta. Az Index Mindeközben rovatának bejegyezése nyilván nem egy tudományos alaposságú munka, egy gyors keresés után egyértelműen kijelenteni, hogy A Hété volt az elsőség, lehet túlzás, de mindenképpen érdekes. Annál is inkább, mert az emberi széndioxid-kibocsátással összefüggő globális felmelegedéssel kapcsolatos első számításokat már 1896-ban napvilágot láttak. Legalábbis ez a történeti áttekintő azt írja. A Business Insider cikke pedig itt arról ír, hogy egy új zélandi újság, a Rodney and Otamatea Times már 1912. augusztus 14-én írt a tudományos rovatában arról, hogy a Föld légköre megváltozik a fosszilis üzemanyag termeléssel összefüggésben. Tehát nemcsak a tudományos közegbe, hanem a közemberekhez is eljuthattak a klímaváltozással kapcsolatos hírek. Ehhez képest az 1979-es dátum elég nagy lemaradásnak...