Készíts a profilképedből festményt!...

Ha már meguntad magad öregítését a FaceApp-pal (és az összes adatodat is ellopták mellé), akkor itt az új dili, ami festett portrét varázsol bármely erre alkalmas képből. A Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT) és az IBM közös kutatócsapata, az MIT-IBM Watson AI Lab most létrehozott egy AiPortraits nevű weboldalt, ami mögött egy mesterséges intelligencia dolgozik azon, hogy az oldalra feltöltött fotóból egy olyan portrét készítsen, mintha azt néhány száz évvel ezelőtt festették volna meg.   A hvg.hu szerint az oldalt 45.000 klasszikus portréval tanították be, hogy képes legyen elkészíteni a felhasználó által feltöltött kép “festett” változatát. A mesterséges intelligencia különböző stílusú képet is képes készíteni, így Rembrandttól Tizianón át egészen Van Goghig bármilyen eredmény lehetséges, ám a stílusok között a rendszer válogat és nem a felhasználó. A tudósok szerint az oldal használatától a FaceApp-pal ellentétben nem kell tartani, mert a szerverekre elküldött kép a “festmény” elkészülte után azonnal törlődik. Az oldalon jelenleg nagy a forgalom, ezért előfordulhat, hogy a kelleténél többet kell várakozni a...

Éljen a szomszéd kecskéje, már Kolozsváron is!...

Egyszer csak öt kecskébe botoltam, amint szórakozottan sétálgatok Kolozsvár központjában. A kecskék olyan közvetlennek, ismerősnek hatottak, amint emberiesen, emberi méretben csoportosultak a téren, hogy attól, tudja a fene miért, derűsebb kedvem lett. Nem is azért voltak ismerősek, mert mindannyian sajtós bakkecskék voltak, és hirtelen az sem jutott eszembe, hogy erről már írt a Transindex; inkább a közvetlenségük ragadott magával, ahogy egyikük hősiesen áll a szabadság lángjával, a másikuk dinamikusan filmez, a harmadikuk toll-rakétával a hátán száguldozik, a negyedik éppen valami viccesre mutatva jóízűen nevet, míg az ötödik elegánsan, mértéktartóan egyensúlyoz két mikrofont. Persze nem „rendes” köztéri szobrokról van szó, hiszen azok mindig valami magasztos, komor, sötét dolgok, amelyek tekintélyesen a járókelők fölé tornyosulva valami történelmi időből itt maradva nehezednek a tér légkörére. Ezek „csak” ilyen bohó reklámok, ezért megengedhetik maguknak a közvetlen derűt, nincs bennük egy szemernyi sem abból a nyomasztó, tiszteletteljes pátoszból. Lehet, hogy ezért ragadják meg abban a pillanatban az ügyes-bajos mindennapi gondjaiba feledkezett erdélyi emberek fantáziáját, és csempésznek egy kis derűt, egy mosolyt a hol verőfényes, hol szürke hétköznapokba. Reklám! De mit reklámoznak? A feliratokból egyértelmű: a PressOne portált. Mégsem stimmel valami, mert gyakorlatilag a konkurenciájuknak állítottak szobrokat. Mert lám, ez a Szabadság-szobrot blasztfémizáló kecske a ProTV, és azt írja a „talapzatán”: „Köszönjük ProTV, hogy 23 éve inspiráltok, hogy szabadon gondolkodjunk.” A következő kamerás kecske a Recordert ismeri el: „Köszönjük Recorder, hogy lehetővé teszitek, hogy minden eseményt úgy éljünk meg, mintha ott lennénk.” A villámgyors figura felirata a HotNews erényét emeli ki: „Köszönjük HotNews, hogy 19 éve a leggyorsabb, ellenőrzött híreket hozzátok.” A nevető, ironikusan kárörvendő barátunk természetesen csak a Times New Roman lehet, nekik azt köszönjük, hogy „nevetésre bírnak, mikor sírnunk kellene”. Az egyenes gerincű, féllábon is egyensúlyozó pedig az EuropaFm: „Köszönjük, hogy 18 éve kiegyensúlyozott tartalmat szolgáltattok”. Azért a legkekeckedőbb...

Szuflé: víz, vér és fény. Három lemezt ajánlunk a hétvégére Júl06

Szuflé: víz, vér és fény. Három lemezt ajánlunk a hétvégére...

Kevesebb dolgot viselek nehezebben, mint a nyarat, ez pedig a ránk erőltetett optimizmus. Nem tudom, mikor és ki döntötte el, hogy nyáron önfeledtnek és lazának kell lenni, de szeretnék most azonnal ellenkezni. És azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. Három olyan albumot javasolok most meghallgatásra, amelyek kicsit elterelnek a hamis felhőtlenségtől és finoman a mélybe rántanak, de csak azért, hogy aztán újra felszínre kerüljünk. Szubjektív hétvégi playlist következik. Thom Yorke harmadik szólóalbuma az Anima tökéletesen illeszkedik a Rák havába, főleg azért, mert nőkről, álmokról, szorongásról és a fulladás közelségéről szól. A Radiohead frontembere kicsit elektrósabbra veszi most a formát, nincs épp olyan sok lassúság, köd és homály, a szorongás inkább a glitchekből, a bizonytalanságból, a vibrálásból származik. Ezen a lemezen Yorke hol levegő, hol víz után kapkod, mélyrepülésben és mélymerülésben van, de valahogy nem is bánja, mert egyszerűen már nem bírja elviselni, ami van. Az Anima dalszövegei repetitívek, loopoltak, álomszerűek, abban az értelemben, hogy a tudatalattit szántják fel. Disztópikus képek, félelmek, a test, a tudat, az én szétbomlásának tapasztalata, a nyomasztó menekülésvágy, épp csak valami halovány emléke a természetnek, itt-ott madarak, halak, spirálok, vortexek, inkább rémálom, árnyoldal és dezintegráció, mint a finom női báj. Az Anima intenzív album, a végére teljesen felkavart állapotban hagy ott a semmi közepén, nem ölel meg, magunkra hagy. A pusztulás és önpusztítás lemeze, amelyben az eddigi formák, korlátok, kötöttségek nem tarthatók, a mozgás szükségszerű és a változás elkerülhetetlen. Álom és ébrenlét, élet és halál, ember és állat, nő és férfi, régi és új között ollózás az Anima, és inkább a szobában hallgassuk meg, mint a strandon.  Jenny Hval Blood Bitch albuma 2016-ban jött ki, de épp most van kedvem hozzá, ezt hozta elő az Anima, meg amúgy is: nyáron is menstruálunk. A norvég zenész-énekes egy egész lemezt szentelt...

Itt van a respektet géppuska sebességgel durrogtató Bajna legújabb száma, a Respekt a vérnek 2....

Minden csíkinek brééking! Aki meg nem az, az most betekintést nyerhet a 2000-es évek végi csíki rapszcéna egyik meghatározó figurájának, Bajnának a munkáiba. Szóval itt van, megérkezett Bajna rapeposzának, a Respekt a vérnek a második része. Ha csíki vagy, akkor a 2010-ben Detty közreműködésével megszületett első rész óta tudod, hogyha a Tudor negyedben jársz, akkor kinek kell adni a respektet. És persze, ha csíki vagy, akkor azt is tudod, hogy respekt jár a városnak, de respekt a spanoknak is, akik veled nyomulnak.  Ugyanakkor emlékezned kell arra is, hogy respekt jár azoknak, akik már elhunytak.  A respekteket géppuska sebességgel durrogtató Bajna ebben a nagy sikerű számban már utal arra az irányvonalra, amelyet máig és egyre erőteljesebben képvisel, amikor azt mondja, “respekt a határon túli magyaroknak, akik a leginkább megtörtek, de meg nem hajoltak”, illetve “respekt a nemzetnek”, majd azzal tromfol rá, hogy “torkom szakadtából ordítom: Vesszen Trianon! / a bitófára veletek, elveszni hazám nem hagyom”. Persze már az erre érzékenyeknek, a cím egyértelmű utalást tesz arra, hogy kinek is jár az igazi respekt (ld. egy vérből valók vagyunk).  Azonban a mély beleéléssel felkarcolt szavak ellenére a műben inkább az egzisztenciális szenvedés domborodik és a bűnös emberiség ostorozásának régi hagyományára történik utalás az olyan énekbetétekkel, mint “a feszületek lángolnak égnek, a bűneink az egekig égnek”. Ha már az énekbetéteknél tartunk, itt érdemes kiemelni Bajna másik stílusjegyét: a rímek ütemesen bevitt veséseinek énekbetétekkel való megtörését, amelyek hol elmélyítik a fájdalmat, hol erőt adnak úgy a lírai én, mint a hallgatóság számára. Nem hiába viszont a 142 ezer megtekintés a számon, hiszen a rímek jól pörögnek és a klip is jól átadja a 2000-es évek végének Tudor negyedi hangulatát (a helyet közelebbről ismerőknek még pontosabb koordinátákkal szolgálhatok, ha azt mondom a Copiloros-életérzést). A Respekt a vérnek 2. azonban elmarad...