Giccsesebb, mint valaha: farkasokkal támad az Untold...

Már akkor is giccses volt az Untold, amikor indult, de még emberibbnek tűnt a mesefiguráival, amit régi, gyerekkori ismerősként köszönthettünk. A pénteken bemutatott új sztoriból már nem maradt semmi ebből a közvetlenségből, így maradt csak a giccs, olyan giccs, amiről már azt gondolom, hogy ocsmány. Ugye minden évnek megvolt eddig a maga története, és a hozzá kapcsolódó arculata. 2015-ben a román mesehősök voltak a téma, Greuceanu és Făt Frumos is felbukkant itt-ott, például a nagyszínpad dizájnjában. 2016-ban, amikor az éjszaka és a varázslat volt a téma, megjelent a tükörbe néző kámzsás varázsló, akinek a tükreibe mindenfelé belebotolhattunk a fesztiválon. 2017-ben az egy évvel korábban megismert mágus mellett egy sárkány volt az elmondatlan történet főszereplője, és így lett a Kolozsvár Aréna négy napra egy sárkányfészek. 2018-ban a Trónok harca világának másik misztikus állatát a vérfarkast/farkast idézik meg. A két főszereplő a Harcos Király és Bölcsesség Papnője, akik képesek irányítani és hasznosítani lelki állatuk, a farkas tulajdonságait. A tavaly megismert sárkánnyal és a közösen irányított farkasfalkával együtt fogják idén megvédeni az Untold fantasztikus birodalmát. Ennek megfelelően idén farkasfészek lesz a stadion, amiben még nagyobb nagyszínpadot fognak építeni. Van trailer is hozzá, ami idén kevésbé látványos, mint az eddigi években, de azért...

Ismerd meg Lillát! Kedves kis videóval kampányolnak a néprajz szak mellett jún08

Ismerd meg Lillát! Kedves kis videóval kampányolnak a néprajz szak mellett...

Mi már azt hittük, hogy a népi ihletésű ruhákban járó, tarisznyás bölcsészek (néprajzosok) kora lejárt, bár tény, hogy a népviselet maga újra trendi azért. A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének diáktoborzó videója kicsit erre alapoz. Igaz, a tarisznya korának tényleg vége, már a filmben is behelyettesítették egy Delikates-táskával. Szóval, ha érdeklődsz a téma iránt, akkor keresd meg a honlapjukat, alapképzésen kultúratudomány/ művelődésszervező, illetve néprajz szakot hirdetnek, míg magiszterin a kultúra és társadalom – hagyomány és modernitás között néven futó képzéssel várnak. És miért válaszd ezeket a szakokat? Mert Kolozsváron a legjobb diáknak lenni. Világos. Még néhány érv lehet elfért volna…     Különben a videó...

A román sajtónak feltűnt, hogy 160 csángó „lakik” ugyanazon a Hargita megyei telken...

A digi24.ro-nak sikerült fölfedeznie magának Háromkútat és igen-igen meglepődtek. A 160 lakost számláló csángó falunak ugyanis az az érdekessége, hogy bár Neamț megyéhez, és közigazgatásilag a Neamț megyei Damuk községhez tartozik, a település magyar lakói Gyimesközéplokon adóznak és ott is szavaznak. A portál beszámolója szerint ez úgy történhet meg, hogy a település magyar lakóinak mind ugyanarra az egy, a faluhoz közeli, de már Hargita megyéhez tartozó telekre szól a lakcíme. A falu lakói azért választották ezt a megoldást, mert így, ha hivatalos ügyet kell intézniük, akkor Hargita megyében inkább találnak olyan hivatalnokot, aki beszél magyarul, mint Neamț megyében – állítja a portál. A damuki polgármester elmondása szerint lehetetlen beruházásokat végrehajtani a faluban, mivel annak lakói egy másik megyében fizetik be az adójukat, és a háromkútiakat semmivel sem lehet rávenni arra, hogy lecseréljék a lakcímüket. A külvilágtól meglehetősen elszigetelt Háromkúton, ahol a Kárpát expressz beszámolója szerint csak 1995-ben gyúlt először villanyfény a házakban, olyan emberek élnek, akikről a gyimesi csángók is úgy tartják, hogy ők a “legcsángóbbak” a csángók...