Még mindig a tiniknek a legnehezebb? Sam, avagy felkészülés a családi életre...

A tinédzserek lelki világáról előadást csinálni azért is kihívás, mert tinédzserek alapvetően nem játszanak színházban, s ha mégis, önmagukat játszván elvesztődhetnek a metadiszkurzív síkban. Bocsárdi László azonban szerencsésen választott: Maria Wojtyszko kortárs lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabja ugyanis annyira friss és arcbamászó (fordító: Pászt Patrícia), hogy a kamaszkori vívódások, örömök és kihívások semmit sem veszítenek életerejükből azzal, hogy a dráma valamennyi szereplőjét felnőtt színészek alakítják. Bocsárdi a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészeivel, illetve a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színiseivel közösen dolgozta fel a tizenhárom éves Sam (Erdei Gábor) történetét, pontosabban életének egy válságos szeletét: a kamasz szülei válnak, a gyermeknek pedig szembesülnie kell azzal, hogy a család, a szerelem és az összetartozás fogalma korántsem annyira egyértelmű, mint azt az iskolában tanítják. (A gyergyószentmiklósi XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a színésznövendékek közül mindössze ketten szerepeltek az előadásban (Sam osztálytársa és crushja, Viola szerepében Korodi Janka, illetve Sam anyjának új pasijaként, Dragan szerepében Pignitzky Gellért): Czirják Beatrixot Sam anyjaként Márkó Eszter helyettesített, Daragus Annát Gosia, Sam apjának új szeretőjeként Kovács Kati váltotta, Tóth Eszter Nikolett helyett pedig két szerepben Szalma Hajnalka lépett színpadra.) Wojtyszko darabja azért humoros és működőképes, mert nemcsak az ultrakonzervatív, bigott keresztény értékrend szerint élők képmutatását villantja fel, hanem a balliberális entellektüell réteg elszálltságát is. Sam (aki Erdei Gábor élő és emlékezetes alakításában egy hús-vér tinédzserré válik Bocsárdi színpadán) két olyan szülővel (Márkó Eszter és Pálffy Tibor) él egy háztartásban, akik, értelmiségiek lévén, inkább érzik otthon maguk elméletek és (anti)ideológiák földjén, mintsem a gyereknevelés praktikus hétköznapjaiban. Sam alapvetően egy két lábbal a földön járó tini, aki viszont neveltetéséből fakadóan meglehetősen magányos. Míg szülei feminizmusról, elvi szabadságról, aktivizmusról beszélnek, egy-két füves cigi és jópár, olykor meglehetősen extrém ügyért folytatott tüntetés közepette, Sam hörcsögövél beszélget, tőle vár útmutatást. A Jó és Rossz...

Szuflé: Lana Del Rey új albuma nyár végi kávéhoz és kerti partihoz...

Egészen szívmelengető utat járt be Lana Del Rey az elmúlt 8 évben, s egészen különlegeset, ha a Lizzy Grant-es napokat is felszámoljuk. Lényegében minden ugyanaz: a férfiak, Kalifornia, néha egy csepp New York, szerelem, szenvedés, filmek és a múlt – a Norman f*****g Rockwell! a Del Rey-életérzés kvintesszenciája, az elbűvölő szívfájdalom, a mélyen megélt vágyakozás és az önerőbe vetett hit szimfóniája. Dey Rey hatodik, augusztus 30-án megjelent nagylemeze egy érett nőt szólaltat meg, aki nemcsak magát ismeri s reakcióit, hanem álmait, félelmeit, az ismétlődő köröket, és persze a férfiakat. A Lana Del Rey univerzumban nincs olyan, hogy ne legyen szerelem, párkapcsolat, a te meg én hullámzása. Már az album felütése is ebbe a helyzetbe húz: a lemezcímet adó szám az ötvenes évek grandiózus romantikus vígjátékainak nyitányát idézi, és egy óda vagy odamondás az éretlen férfinak, a férfigyermeknek (man-child). Ez a megszólalásmód szinte végig megmarad: az énekes már túl van épp elég felforgató kapcsolaton (elég itt az Ultraviolence és a Honeymoon kibelező szerelmeire gondolni), hogy őszintén és élesen beszéljen a valóságról. Ez persze popzene, és a felszínesség benne alapkövetelmény, de a 34 éves Lana eljut oda, hogy a férfi az férfi, s mint olyan, annyi, amennyi, úgy kell elfogadni, ahogy van. De ez az album nem annyira a férfiról szól, mint a nőről: a Mariners Apartment Complex ars poeticája a szomorúságnak, az erőnek, a sötétségnek és a mélységnek, ami Lana, ahogy ő látja magát, és amihez rajongói évek óta biztonsággal kapcsolódnak. Az önbizalom száma ez, amelyben megbomlik a klasszikus felállás: „I’m your man”, mondja Lana a pasijának, mintegy jelezve: nincs túl nagy gond azzal, ha egy nő is erős. Kérdés, hogy készen-e áll a másik nem az új felállásra. A Norman f*****g Rockwell! legtöbb számán érezni Jack Antonoff produceri munkáját, aki egyben zenészként is oroszlánrészt...

Az intimitás múzeuma. Feldereng egy régi emlék…...

Vannak pillanatok, amelyeket hiába próbálnánk meg elmesélni, teljességükben megragadni – annyira mélyen személyesek, meghittek, komplexek és titokzatosak –, a szavak cserben hagynak. Sokszor csak a nem beszéd fejezheti ki azt, ami maga az intimitás. Ezeket a csendeket töri meg a Manuela Dospina és Raisa Hagiu elképzeléséből megszületett Museum of Intimacy (Az intimitás múzeuma) kiállítás, amely július 27-én nyílt meg a kolozsvári White Cuib minigalériában. A két fiatal művész (Dospina 1992-ben, Hagiu 1993-ban született) olyan munkákat, fotókat és szövegeket, kölcsönkért történeteket, emlékeket és gondolatokat mutat meg, amelyek az egykor megélt intimitásérzés visszaadását kísérelik meg. A csöpp kiállítótérben alkalmunk nyílik bensőséges, önmegmutatásukban olykor nyers emberi történeteket megismerni. Családok, szerelmek, barátságok – az intimitás tapasztalásának leggyakoribb közegei – sejlenek fel egy-egy fotográfián, vagy rövid, költői eszmefuttatásban. Épp csak megvillan egy tenger felé tartó autó, egy hajnali beszélgetés, egy anya, egy kedves, egy találkozás, egy elválás – pillanatok, amelyek feltárva önmagukat, azonnal elillanak, még mielőtt giccsessé válnának, vagy végképp kiölnék szavakkal a bűbájt. Az aprócska White Cuib önmagában is egy intim közeg, és most, a júliusvégi kánikulában különösen jól esik egyedül, ráérősen végigpásztázni a kiállítást, farkasszemet nézni a sárgás-kopottas fotók néhai modelljeivel, megízlelni a vallomásokat. Mintha kedves barátokkal kávéznánk, olyan ez az intimitásmúzeum: a szövegek közvetlensége, a történetek hétköznapisága, az elkapott momentumok zavartalansága és a mesélők szívélyessége azt az érzetet keltik, hogy kiérdemelvén bizalmukat, belépést nyertünk lelkük legrejtettebb zugaiba. Ebben a felállásban mi csak ülünk, kortyoljuk a teát vagy a feketét, és hallgatunk, mert épp a másik van soron: a másik, aki csillogó szemmel vagy könnyeivel küszködve, karakán mosollyal vagy hadarva, elmond egy intim történetet az életéből, amelyet sehonnan, senki mástól nem tudhatnánk meg. Cserébe az aktív, ítéletektől mentes hallgatás és a teljes jelenlét ajándékát nyújthatjuk. Az intimitás megélése pszichológiai jóllétünk kulcsa, és minél gyakrabban, lehetőleg minél több közeli emberrel élünk át meghitt, bensőséges, bizalmas...

Szuflé: víz, vér és fény. Három lemezt ajánlunk a hétvégére Júl06

Szuflé: víz, vér és fény. Három lemezt ajánlunk a hétvégére...

Kevesebb dolgot viselek nehezebben, mint a nyarat, ez pedig a ránk erőltetett optimizmus. Nem tudom, mikor és ki döntötte el, hogy nyáron önfeledtnek és lazának kell lenni, de szeretnék most azonnal ellenkezni. És azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. Három olyan albumot javasolok most meghallgatásra, amelyek kicsit elterelnek a hamis felhőtlenségtől és finoman a mélybe rántanak, de csak azért, hogy aztán újra felszínre kerüljünk. Szubjektív hétvégi playlist következik. Thom Yorke harmadik szólóalbuma az Anima tökéletesen illeszkedik a Rák havába, főleg azért, mert nőkről, álmokról, szorongásról és a fulladás közelségéről szól. A Radiohead frontembere kicsit elektrósabbra veszi most a formát, nincs épp olyan sok lassúság, köd és homály, a szorongás inkább a glitchekből, a bizonytalanságból, a vibrálásból származik. Ezen a lemezen Yorke hol levegő, hol víz után kapkod, mélyrepülésben és mélymerülésben van, de valahogy nem is bánja, mert egyszerűen már nem bírja elviselni, ami van. Az Anima dalszövegei repetitívek, loopoltak, álomszerűek, abban az értelemben, hogy a tudatalattit szántják fel. Disztópikus képek, félelmek, a test, a tudat, az én szétbomlásának tapasztalata, a nyomasztó menekülésvágy, épp csak valami halovány emléke a természetnek, itt-ott madarak, halak, spirálok, vortexek, inkább rémálom, árnyoldal és dezintegráció, mint a finom női báj. Az Anima intenzív album, a végére teljesen felkavart állapotban hagy ott a semmi közepén, nem ölel meg, magunkra hagy. A pusztulás és önpusztítás lemeze, amelyben az eddigi formák, korlátok, kötöttségek nem tarthatók, a mozgás szükségszerű és a változás elkerülhetetlen. Álom és ébrenlét, élet és halál, ember és állat, nő és férfi, régi és új között ollózás az Anima, és inkább a szobában hallgassuk meg, mint a strandon.  Jenny Hval Blood Bitch albuma 2016-ban jött ki, de épp most van kedvem hozzá, ezt hozta elő az Anima, meg amúgy is: nyáron is menstruálunk. A norvég zenész-énekes egy egész lemezt szentelt...

Nagymama hipszter tálkája. Upcycled tárgyak Kolozsváron jún15

Nagymama hipszter tálkája. Upcycled tárgyak Kolozsváron...

Szükséged van egy pohár- vagy tányérkészletre, vázára, székre, kis komódra vagy éjjeliszekrényre, unod az IKEÁ-t, de ószeres turkálásra se időd, se kedved? A Calabalâc projekt megálmodói, Rudolf Eszter és Szilágyi-Kispista Ágota olyan háztartási és dekoratív tárgyakat gondoltak újra, amelyeket biztos nem találsz meg egykönnyen a tömegkereskedelemben. A projekt június 13-án mutatkozott be a kolozsvári közönségnek az Eastride futárcég székhelyén. A szabadtéri bulival összekötött eseményen megnézhettük a kollekció jelenlegi darabjait és jövőbeli tervekről is beszélgettünk. View this post on Instagram Unde e calabalâc, acolo e și bucluc. A post shared by calabalâc (@clblc) on Jun 3, 2019 at 8:17am PDT A calabalâc magyarul holmit, lomot jelent, de mondhatnánk azt is, hogy vacak, kacat, ócskaság, limlom, zsibáru. Eszter és Ágota főleg padlásokról gyűjtöttek össze olyan tárgyakat és eszközöket, amelyeket érdemes volt megtisztítani, újraértelmezni és továbbadni a fősodoron kívül is boldoguló vásárlók számára. Az upcycling a hulladékhasznosítás azon ága, amely, a greenfo.hu meghatározásában, „egyfajta értéknövekedést jelez, azaz egy adott – hulladékként kezelendő – anyagból valami olyat alkotnak, amely értéktöbblettel bír; többel, mint csupán az alapanyag maga. Erre jó példa a PET-palackból pulóver készítése, esetleg bőrmaradékokból táska készítése.” „Ha én lennék a vásárló, hajlandó lennék magasabb árat is fizetni, hogy támogassam azt, hogy ne egy újabb tárgyat vegyünk a tömeggyártásból, hanem valami olyat, amit kiemeltünk akár szemétből, mert felismertem, hogy ez egy jó dolog”, mondja Eszter. A tárgyak ugyanis szép, egyedi és minőségi darabok, nem a tucatszámra készülő, gyengébb és fantázia nélküli tárgyak sorát gazdagítják. Akinek nincs ideje, kedve vagy alkata bolhapiacokon kutakodni és alkudozni, viszont különlegesebb darabokat szeretne lakásába, igazi kincseket találhat a Calabalâc kínálatában. Fotók: Kerekes Emőke A pop-up shop jelleggel megszervezett vásárra olyan helyi alkotókat is be akartak vonni, mondja Ágota, akik hasonló szellemiséggel dolgoznak. Így kaptak helyett az eseményen Adorjáni Ágota függönyből készült táskái (horg&bog), Gábor Zsófi handmade ruhái (Canicula) és...